Legeredményesebb: Michael Phelps
8 arany, 7 világcsúcs, minden idők legeredményesebb olimpikonja.
Így lehet röviden jellemezni Michael Phelpset, aki nemcsak az úszószámok, hanem talán az egész olimpia legnagyobb csillaga volt. 8 aranyért jött, ezúttal mind a nyolcat haza is viszi. A csapata, Amerika, majdnem az egész világ, sőt még az égiek is vele voltak a nagy küldetés teljesítésében.
Legnagyobb vesztes: Laure Manadou
A pekingi citromdíj egyértelmű nyertese a franciák (egykori?) világsztárja. Manadou egy igen pocsék – edzőváltásokkal és botrányokkal teli – évet koronázott meg egy szánalmas olimpiai szerepléssel.
Akadnak még persze bőven olyanok, akik elmaradtak a várakozástól: Eamon Sullivan kétszeres világcsúcstartóként az 50 és
Legjobb csapatember: Jason Lezak
Az, hogy Michael Phelps a hőn áhított nyolc arannyal térhet haza a játékokról, sokban köszönhető csapattársainak is, hiszen hármat váltóban szerzett. Közülük is kiemelkedik Jason Lezak, aki minden idők egyik leglátványosabb befutóját produkálva, szinte vert helyzetből mentette meg az amerikai váltót. A 4x100m-es gyorsváltó utolsó embereként, jó fél testhossz hátránnyal ugrott a vízbe a francia Alain Bernard, a 100 gyors későbbi olimpiai bajnoka mögött. Az utolsó fordulónál már elúszottnak tűnt az amerikai aranyesély és a nyolc aranyas álom, de Lezak elképesztő hajrával megelőzte a verhetetlenek hitt franciát. 7 század… Ennyivel nyúlta le a franciák elől az aranyat. Lezak egyébként a vegyesváltónak is kulcsembere volt, egyéniben pedig
Legnagyobb meglepetés: Cesar Cielo Filho
A
Legnagyobb magyar meglepetés: 4x200 m női gyorsváltó
Az, hogy a női gyorsváltó kivívta az olimpiai indulás jogát, már önmagában is dícséretes teljesítmény. Amit pedig ott műveltek a lányok, az aztán tényleg szenzációszámba ment.
Hatalmas országos csúcsot úszva, kivívták a döntőbeli szereplést, ahol pontszerző helyre úszták be a csapatot. A Mutina Ági, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsannna összeállítású váltónak egyéni nem sok babér termet, egyikőjüknek sem sikerült a fináléba verekedni magát, de ez a szereplés bőven kárpótolta őket.
Legszorosabb befutó:
Bár nem ez volt az egyetlen egyszázados győzelem (Britta Steffen
Legfölényesebb győzelem: Egyesült Államok 4x200 m férfi gyorsváltó
A Michael Phelps, Ryan Lochte, Ricky Berens, Peter Vanderkaay összeállítású amerikai csapatnak csak a világrekord volt ellenfele az uszodában. Sőt, az se túlzottan. Fantasztikus 7 percen belüli idővel értek célba, több mint 5 másodpercet verve mindenkire.
Legnagyobb rekordeső: Férfi
Már az olimpiát megelőzően is komoly rekordhullás előzte meg a számot, hiszen Alain Bernard Eidhovenben úszott fantasztikus rekordja után pár nappal Eamon Sullivan rákontrázott. Az ausztrál érkezhetett világcsúcstartóként Pekingbe, ahol először a 4x100m-es gyorsváltó első embereként tovább javította a rekordot. A 100 gyors középdöntőjében Bernard újabb világrekorddal válaszolt kihívójának, de csak pár percig örülhetett a rekordnak, az ausztrál a következő középdöntőben rögtön visszavette azt. Mégis a francia nevethetett a legvégén – bár a világrekord az ausztrálé maradt, az olimpiai bajnoki címet Bernard szerezte meg.
+1:
Legszélesebb mosoly: Lisbeth Trickett
Valahogy így kell örülni, egy olimpiai aranynak:)
Utolsó kommentek