Még 5 nap a pekingi olimpiáig
Pieter van den Hoogenband nem indul el 200 m gyorson, de 100-on nyerni akar. Hoogenban a rövidebbik távon Sydneyben és Athénban is nyerni tudott, ha Pekingben is sikerül neki, ő lehet az első férfi úszó, aki egy számban három egymás utáni olimpián is diadalmaskodik.
Ugyanez a lehetőség adott Grant Hackett előtt is az 1500 m-es gyorsúszásban, de Hoogenband döntőjét előbb rendezik.
Hoogenband azért döntött úgy, hogy kihagyja a hosszabbik számot, mert a 200 döntője alig 12 órával előzi meg a 100 elődöntőjét.
"Már nem vagyok a 2000-es sydney-i olimpia fiatal titánja. A harmincadik életévemben járok, oda kell figyelnem az erőbeosztásra."
Hoogenband emellett természetesen tagja lesz a holland 4x100-as gyorsváltónak.
Megszületett a döntés Jessica Hardy doppingügyében. Az amerikai úszónő két éves eltiltást kapott, így természetesen a pekingi olimpián sem indulhat. A 100 m korábbi világcsúcstartója az omahai válogatón bukott le.Mirna Jukic július 26-án megdöntötte a 200 m mellúszás Európa-rekordját. A korábbi rekordot Kovács Ági úszta a sydneyi olimpián. Elképzelhető azonban, hogy nem hitelesítik Jukic rekordját, mivel schwechati uszoda négy centiméterrel rövidebb a szabványnál és a hivatalos egyezmény szerint ez az eltérés maximum 2 centiméter lehet. Az ügyben még nincs döntés, de ha nem megfelelő az uszoda mérete Ági megtarthatja a rekordját.
Végezetül essen pár szó Michael Phelpsről, illetve egészen konkrétan most Mark Spitzről. Spitz a Phelps-hívők táborát erősíti, és meggyőződése, hogy honfitársa megdönti nevezetes rekordját. Spitz ugyakakkor csalódott, hogy mindezt nem nézheti végig a helyszínen, mivel a szervezők nem hívták meg Pekingbe.
„Miután nem hívtak meg, tévén nézem a versenyeket. Nem hittem volna, hogy ez lesz.”
Utolsó kommentek