A nap első döntője a férfiak hasonló száma, melynek kimagasló favoritja az amerikai Michael Phelps. Noha világcsúcstartóként csak az ötödik helyen jutott a döntőbe, ott már nem fogta vissza magát és közel két másodpercet verve az egész mezőnyre, egyet pedig a saját korábbi világcsúcsára megnyeri harmadik pekingi aranyát. Összességében ez már a kilencedik és ezzel végérvényesen beírta magát a halhatatlanok közé, mivel kilenc elsőséggel eddig csak négyen a szovjet Larisza Latinyina tornász, a finn Paavo Nurmi atléta, az amerikai Mark Spitz úszó, és a szintén amerikai Carl Lewis atléta rendelkezett. Phelps még öt aranyat szeretne nyerni, de elég egy is ahhoz, hogy az örökranglistán még eggyel feljebb lépjen és egyedül birtokolja a minden idők legeredményesebb. olimpikonja címet. Erre pedig már holnap sor kerülhet, hiszen a
Az amerikaiaké volt ez a nap, hiszen Phelps remeklése után
A férfiak hasonló számában Aaron Peirsol világcsúccsal védte meg olimpiai bajnoki címét, pedig a középdöntők után talán még ő maga sem hitte volna, hogy sikerülni fog. Nagyon sima győzelem volt, a tőle megszokott módon, több mint fél másodpercet vert a honfitárs Matt Greversre. A harmadik helyen holtverseny alakult ki: az orosz Arkady Vyatchanin és az ausztrál Hayden Stoeckel egyaránt 53.18-as idővel csaptak célba.
Az évek óta verhetetlen Peirsol, honfitársnőjéhez Coughlinhoz hasonlóan elérzékenyülten hallgatta a himnuszt, mely harmadszorra szólt amerikainak ezen a napon.
A nap utolsó döntőjében, a nők 100 m-es mellúszásában Leisel Jones esélyeshez méltóan, meggyőző fölénnyel nyeri az aranyat, ami az első egyéni olimpiai bajnoki címe. Ezen kívül mindent megnyert már az ausztrálok üdvöskéje, most teljessé tette a kollekciót. Ezüstérmes az amerikai (de magyar gyökerekkel rendelkező) Rebecca Soni lett, míg Mirna Jukic a bronzérem boldog tulajdonosa.
Két középdöntővel zártuk a reggelt, mindkettőben magyar résztvevővel. Cseh László
A 200 m-es női vegyesúszásban Verrasztó Evelynért izgulhattunk, aki nagyon nagy csatában holtversenyben végzett a nyolcadik helyen, így szétúszásra került sor közte és a japán Kitagawa között. Sajnos Evelyn kikapott riválisától, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.
Cseh László lesz az egyetlen magyar a holnapi döntőkben. Délután Makány Balázsért, Boulsevicz Beáért, Kovács Emeséért, Gyurta Daniért, sőt a 4x200m férfi gyorsváltóért is izgulhatunk.
Utolsó kommentek